Gyakran ismételt kérdések

A legfontosabb, hogy előre tisztában legyen vele, hogy mire szeretné elsősorban használni a kemencéjét. Egy jól és hagyományos módszerekkel megépített tradicionális kültéri búbos kemence ugyan mindenre jó, de ha például az Ön igénye egy modern vonalvezetésű kemence, amiben főleg pizzát sütne, akkor más tanácsot kapna tőlünk, mint az az ügyfél, aki akár 5-8 órán át szeretné újratüzelés nélkül használni a hagyományos kemencéjét, például malacsütésre, kenyérsütésre, vagy nagyobb vendégsereg folyamatos ellátására.
Fontos, hogy szilárd, lehetőleg vasalt beton alap épüljön a kemence alá, mert nem kis tömegű egy jó hasas és később nagyon sok bosszúság, repedés, süllyedés, törés keletkezhet a rossz alap miatt. Jó alapra elkészül a tűztér kör alakú, vagy ovális alapozása, ami szinte bármilyen építőanyagból készülhet, itt azonban meg is kell húznunk a határt a természetes, hagyományos és modern anyagok között. Ettől a ponttól felfelé már nincs helye cementnek, betonnak, samottnak, vasszerkezeteknek és egyéb modern csodáknak.
A tűztér alatti részben, legalább 30-40 cm vastagságban helyet hagyunk a sűrű, apró fehér üvegtörmeléknek, amit jó kvarchomokkal vegyítünk. Erre kerül rá a tűztér lapja, ami ideális esetben ugyanaz az agyagkötéssel helyben egységessé égetett régi agyagtégla, mint amiből a belső fal is épül. Később persze ezt vékonyabbra és simára összecsiszoljuk, hogy "simán" csússzon a kenyérke alja a ki és berakáskor, illetve a malacka nehéz tepsijét is könnyebben mozgathassuk.
Véleményünk szerint kültérre csak dupla falú kemencét szabad építeni. Ez nemcsak a hőtartás és a hőgörbe miatt fontos, hanem azért is, hogy a jól felfűtött hasast ne repeszthesse meg a hirtelen jött zápor. A mi kemencénk tetején, 5 óra fűtés után sem olvad meg a hó.
A belső falat szép ívű boltívben hajtjuk a tűztér fölé, ami ne legyen magasabb, mint az ajtónyílás felső széle plusz 15-20 cm. Mikor elkészült, és haladunk a körte ívű szép külső fallal, fokozatosan kvarchomokkal töltjük ki a belső és külső fal közötti, felfelé egyre növekvő hézagot. Így egy jó búbos tűztere fölött, akár egy méternél is magasabb kvarc hőzáró, hőtároló és visszasugárzó réteg keletkezik. Ezért nem olvad meg a hó a tetején, ezért nem reped meg hideg esőben izzó tűztérrel és ezért mérhetünk a használat utáni nap reggelén még mindig 120-130 fokot a tűztér hőmérőjén. 
Nem elhanyagolható szempont, hogy nem használunk cementhabarcsot az építés során. Csak speciális agyaggal kötjük az égetett agyag tégláinkat, majd mikor elkészült az öntartó boltíves tűztér, mint cserépedényt, egyben, de fokozatosan és nagy körültekintéssel kiégetjük azt. Így a Kemax kemence olyanná válik, mintha egy nagy, fűthető agyagedényt adtunk volna át a gazdának. A repedések ellen jutazsákot használunk nagyapó padlásáról, amit szintén agyaggal kikenve egybeégetünk a falazattal. Egységes falunk így nem reped, jól bírja a hőterhelést és hálásan sütögeti az oldalast, vagy kenyeret, évtizedeken át.
A kültéri kemencék legkülső felületi rétegének kialakítása során azért mi is teret adunk a 21. századi anyagoknak, így tesszük védetté és tartóssá a búbos kemencét.
Ha kérdése van, írjon, mi örömmel segítünk, válaszolunk.

Hagyományőrző indíttatásunk és kemence szeretetünk miatt válaszolhatnánk azt is (bután), hogy mindenütt. Ez azonban sajnos nem igaz.
A beltéri kemence olyan térbe illik, ahol harmonizál a régebbi és közeli múlt építészeti kultúrájának stílusjegyeivel, magyarul vagy felújításra kerülő öreg kertes házba, vagy újonnan épülő, de ilyen stílusú épületbe, illetve külön erre a célra szolgáló, régi, vagy most épülő melléképületbe, továbbá hagyományőrző múzeumi, skanzen, tájházi, stb. környezetbe.
Mielőtt ilyen döntést hozunk, érdemes elolvasni néhány vonatkozó írásos anyagot, pl. "Sabjan Tibor - A Búbos Kemence" című munkáját, amit mi magunk a szentendrei skanzen portáján vettünk, de más forrásból is beszerezhető.
A beltéri (boglya) kemence az egyik legnagyobb belső épített környezeti és esztétikai örömforrás azok számára akik szeretik, viszont csak a helyet foglalja a nappaliban és az előtérben azok számára, akik megvették, de nem használják.
Egy beltéri búbos építéséről ugyanúgy kell dönteni, mint egy kutya behozataláról a családba. Ha már megvan, együtt kell vele élni és gondoskodni kell róla.
Hol és miért tehát? Minden olyan vidéki lakóházban, nyaralóban és hasonló építményben, ahol akár sütésre-főzésre, akár fűtésre használni is szeretnék. Miért? Mert nincs nagyobb öröm egy szeretetben élő család, vagy baráti kör számára, mint egy téli estén a meleg búbos sugárzó természetes melegében melegedni és élvezni a frissen sült parasztkenyér illatát. Pénzügyi szempontból pedig nem elhanyagolható, hogy egy jól megépített boglyakemence egy teljes kis ház fűtését ellátja mintegy a főzés melléktermékeként!
Ha további kérdése van, írjon nekünk, válaszolunk.

Először is tisztáznunk kell a kandalló építés fő célját.
1. Látvány? (nagy üvegajtó, de nagy gyors infrasugárzó hőkibocsátás)
2. Fűtés?  (cserépkandalló, ami jobban tartja a hőt, vagy vízteres, ami az egész házat fűti)
3. A kettő kombinációja?
4. Egy helyiséget akarok fűteni vele, vagy többet? (Faláttörések, vízteres, vagy cserép?)
5. Elég ha addig van meleg a nappaliban, míg tüzelünk, vagy azt szeretném, hogy órákon át kitartson a meleg a tűz kialvása után is? (Cserép, vagy hagyományos?)
6. Alkalmas a meglévő fűtési rendszerem a vízteres kandalló gépészeti integrációjára? Esetleges átalakítás költségei?
7. A kandalló építőn kívül, megvannak a megfelelő szakembereim (gépész, villanyszerelő, stb.) akik az egész rendszer átalakítását megtervezik és kivitelezik?
8. Ha új beruházás, akkor átgondoltam-e minden összefüggést? Pl. használati meleg víz napkollektorral, míg kandalló besegít a gázkazánnak a fűtési körben? Keletkező fölös mennyiségű hő tárolása megoldott? Sokan nem tudják, hogy pl. ha a kandalló fűti a fűtőköröket, akkor az addig fűt, míg hőt ad a kandalló, tehát ha egész este szép nagy tüzet tartunk fent, mert buli van a nappaliban, akkor a feles hő akkor is lehet, hogy mindenkiről folyik a víz, ugyanis nem lehet egyszerűen csak elzárni a padlófűtést, hiszen akkor túlnyomás keletkezik a fűtőkörökben.
9. Eleget tudok-e már ahhoz a saját igényeimről és a lehetőségeimről, hogy a csak a saját területüket ismerő és csak a saját érdekeiket képviselő mekk mesterek ne tudjanak olyan beruházásba vinni, ami végül nem is működik megfelelően összehangoltan, cserébe viszont jó sok pénzembe került? 
Örömmel segítünk megoldási javaslatainkkal, ha kérdése van írjon, hamarosan válaszolunk.

Szerénytelen lenne, ha azt válaszolnánk, hogy nálunk, ezért megadunk két olyan könyv formájában is megjelent forrásmunkát, amiből nagyon sok néprajzi, történelmi, műszaki, felhasznált anyagokra és azok mennyiségére vonatkozó információt kaphatnak. Mi is örömmel olvastuk mind a kettőt.

1. Sabjan Tibor: A Búbos Kemence (Népi Kultúra)
2. Vaclav Vlk - Nevenka Vlkova: Pizza és Kenyérsütő Kemencék (Cser Kiadó Budapest, 2005)

A modernebb kemencék iránt érdeklődőknek inkább a Vlk házaspár munkáját ajánljuk, míg a hagyományos Kárpát-medencei építési szokásokat, stílusokat keresőknek Sabjan Tibor segít többet.
A maga nemében mindkettő rendkívül hasznos forrásmunka. Örömteli böngészést kívánunk.

Ha további kérdése van, kérem írjon nekünk, mi válaszolunk.

Sok rosszul megépített kemencét láttunk már, így sajnos nem lesz mód minden hiba felsorolására.
A legnagyobb gond az, hogy aktuális divathullámok hátán, az Interneten fellelhető sok butaság vezeti az emberek egy részét. A bölcs ember a más kárán, vagy tapasztalatából tanul, ezért kemenceépítés során próbálja a régiek üzenetét meghallani.
A leggyakoribb hibák:
Rossz anyagválasztás (samott, beton, vasszerkezet, cementhabarcs, kemencébe nem való), túl nagy ajtó, ami nagy hővesztéshez vezet. Nem megfelelő hőtartó és visszasugárzó rétegek a tűztér környezetében (üvegtörmelék, kvarchomok hiánya), rossz kéményjárat elhelyezés (kihúzhatja a hőt), divatnak megfelelő, rosszul elhelyezett parazsaló nyílások (elvezetik a hőt és hűtik a kemencét), nem a hagyományos építési technológiai sorrend a kivitelezés során, túl korán és túl nagy tűz rakása a tűztérben, ami repedéshez, komoly károsodáshoz vezet (a fokozatos, egy héten át tartó kiégetés, beüzemelés helyett), ugyanúgy, mint az eltérő hőtágulási mutatókkal rendelkező anyagok egymás mellé építése.
A felsorolást folytathatnánk, azonban inkább megválaszoljuk az Ön speciális kérdéseit és segítünk megtervezni kemencéjét.
Kérjük, írjon nekünk.

Hát igen... állandó probléma.
Legjobb a megelőzés, mint az orvostudományban. Ha Ön csak és kizárólag, legalább két éves, száraz, levegős, és fedett helyen tárolt keményfát (akác, cser, bükk, tölgy, gyertyán) használ a fűtésre, amit őszintén javaslunk, akkor ez a jelenség egyáltalán nem okoz gondot, vagy nagyon ritkán és csak hosszú használat után jelentkezik. Ne tegyünk kandallónkba és kályhánkba semmiféle szemetet, hulladékot, különösen kerüljük a műanyagokat, gumit és egyéb szintetikus polimer anyagokat, amelyek mérgező fekete füstöt és káros lerakódásokat termelnek és nemcsak az üvegen, hanem károsítják az egész rendszert.
Ha viszont már kormos az üvegünk, ami kemény fával történő tüzeléskor is előfordulhat, akkor a legegyszerűbb tisztításai mód a következő. Egy többszörösen összehajtogatott papírtörlőt megnedvesítünk és a KIHŰLT hamuba mártjuk a tűztérben. Ezzel a nedves hamuval finoman bedörzsöljük a szennyezett üvegfelületet. A keletkező lúgos oldat nagyszerűen és gyorsan leoldja a kormot. Addig ismételjük, míg teljesen tiszta nem lesz, majd nedves papírral áttöröljük és végül száraz papírtörlővel fejezzük be a műveletet. Az eredmény meglepő lesz az Ön számára is. Felejtse el a kaparókat, drága és agyonreklámozott tisztítószereket, használja Ön is az évszázados tapasztalaton nyugvó természetes és gyors módszert.

Nem.
Régen sem tették, nagyon sok kültéri kemence az udvaron hátul állt. Sok ilyet lehet látni falumúzeumokban is. A régi technológiával épített kemencék esetében, a külső burkolat, tapasztás, meszelés, nem volt olyan időtálló, mint amit mai viszonyok között tudunk ajánlani, ezért a régi kültéri kemencék évente, kétévente külső felújításra szorultak. (Tapasztás, meszelés)
A mai újabb bevonó anyagok lehetővé teszik, hogy ne kelljen csak a kemence miatt tetőt építeni, azonban egészen más szempontok alapján kell ezt a kérdést megválaszolni.
1.) Kültéri kemence jó ha mindenképpen dupla falú, mert e nélkül pl. egy szilveszteri malacsütés mínusz 5 fokos környezetben könnyen hamar véget ér, mégpedig nyers malaccal, vagy pedig folyamatosan parazsat kell készíteni és berakosgatni a kemencébe, ami viszont olyan, mint a lábhajtású Lamborghini sportkocsi, tehát mi nem nagyon ajánljuk. Azért is szükséges a dupla fal, hogy a külső és belső hőmérséklet különbsége, pl. egy gyors lehűlést okozó zápor esetén, ne okozza a kemence (remélhetően égetett agyag!) falának megrepedését.
2.) Ha társasági rendezvényeket is szeretnénk a kemence környezetében lebonyolítani és nem akarunk mi magunk is ázni pl. egy meleg nyári záporban sem, akkor célszerű tetőt is tervezni a kemence köré és fölé.
Nézze meg galériánkban a különböző megoldásokat és ha kérdése van, írjon nekünk, hamarosan válaszolunk.

Általánosságban mondhatjuk, hogy a legnagyobb probléma az, ha a megrendelő nem kap megfelelő segítséget és tanácsokat a tervezés során, és ebből adódóan nincs tisztában az előnyökkel és hátrányokkal, illetve nem tudja, hogy milyen komplikációk adódhatnak a használat során.
A vízteres kandalló nagyon szép és hasznos darabja lehet a háznak, és ha egyébként is befűtjük a látvány miatt, vagy csak azért mert van elegendő olcsó tűzifánk, akkor valóban sokat spórolhat a gázszámlából. Minden problémára van megoldás és hosszú évek tapasztalata alapján ma már nem jövünk zavarba, ha a megfelelő megoldást kell ajánlanunk, de az alábbi pontokat említésre méltónak találjuk.
A vízteres kandalló építése során figyelembe kell venni a következő szempontokat is:
1. Bizonyos víztér hőmérséklet elérésekor, egy termosztátnak, vagy bármilyen hőérzékelési elven működő kapcsolónak aktiválnia kell egy direkt erre a célra beépített keringető szivattyút, amely el kell hogy induljon, keringetve a kandalló víztér vizét a hőcserélő, illetve a ház fűtési rendszere felé. Ezzel egy időben ki kell kapcsolnia a gázkazánt egy a kazán vezérlésébe érkező jel segítségével. Ha ez későn, vagy egyáltalán nem történik meg, az a rendszer túlmelegedéséhez, extrém esetben felrobbanásához, de minimálisan is a fűtési rendszer vizének a tágulási tartályon keresztül, biztonsági szelepeken történő kinyomásához vezethet.
2. Hiába a jó vezérlés és jó termosztát, elektromos áramra tehát akkor is szüksége van a vízteres kandallós fűtésnek, ha információ hiányában valaki azt hiszi, hogy ezzel függetlenné válik az áramszolgáltatástól. Javasolt pl. egy szünetmentes áramforrás telepítése, ami egy jól felfűtött kandalló mellett kialakuló hirtelen áramszünet esetén átveszi a keringetőszivattyú tápellátását. Annyi ideig kell bírnia a szünetmentes táp akkumulátorának, ameddig a kandalló tüze biztonságosan leég és a víztér hőterhelése biztonságos szintre csökken vissza, elkerülendő a túlnyomás által okozott kárt, vagy balesetet.
3. Következő probléma a fenti fordítottja. Mikor lehűl a tűztér, pl. hajnalban, mikor a család már alszik, nem árt, ha időben visszakapcsol a gázkazán és nem fagyunk meg reggel a fürdőszobában. Ehhez szintén egy jó vezérlés szükséges, egy érzékeny termosztát, amely bizonyos tűztér-, vagy vízhőmérséklet elérésekor kikapcsolja a kandalló keringető szivattyút és aktiválja a gázkazánt  
4. Minden vízteres kandalló megoldáshoz szervesen hozzátartozik a biztonsági hőtágulási tartályok, nyomásszelepek és hasonló egységek tervezése és beépítése.
Sok-sok egyéb kérdés vár még megválaszolásra, de ezek a legfontosabb buktatók.
Kérjük, keressen minket bizalommal, további kérdéseit megválaszoljuk, kandallóját megtervezzük és megépítjük.

Igen, jó kérdés. Először is tisztáznunk kell a kandalló építés fő célját.
1. Látvány? (nagy üvegajtó, de nagy gyors infrasugárzó hőkibocsátás)
2. Fűtés?  (cserépkandalló, ami jobban tartja a hőt, vagy vízteres, ami az egész házat fűti)
3. A kettő kombinációja?
4. Egy helyiséget akarok fűteni vele, vagy többet? (Faláttörések, vízteres, vagy cserép?)
5. Elég ha addig van meleg a nappaliban, míg tüzelünk, vagy azt szeretném, hogy órákon át kitartson a meleg a tűz kialvása után is? (Cserép, vagy hagyományos?)
6. Alkalmas a meglévő fűtési rendszerem a vízteres kandalló gépészeti integrációjára? Esetleges átalakítás költségei?
7. A kandalló építőn kívül, megvannak a megfelelő szakembereim (gépész, villanyszerelő, stb.) akik az egész rendszer átalakítását megtervezik és kivitelezik?
8. Ha új beruházás, akkor átgondoltam-e minden összefüggést? Pl. használati meleg víz napkollektorral, míg kandalló besegít a gázkazánnak a fűtési körben? Keletkező fölös mennyiségű hő tárolása megoldott? Sokan nem tudják, hogy pl. ha a kandalló fűti a fűtőköröket, akkor az addig fűt, míg hőt ad a kandalló, tehát ha egész este szép nagy tüzet tartunk fent, mert buli van a nappaliban, akkor a feles hő akkor is lehet, hogy mindenkiről folyik a víz, ugyanis nem lehet egyszerűen csak elzárni a padlófűtést, hiszen akkor túlnyomás keletkezik a fűtőkörökben.
9. Eleget tudok-e már ahhoz a saját igényeimről és a lehetőségeimről, hogy a csak a saját területüket ismerő és csak a saját érdekeiket képviselő mekk mesterek ne tudjanak olyan beruházásba vinni, ami végül nem is működik megfelelően összehangoltan, cserébe viszont jó sok pénzembe került? 
ha mindezekre tudja a választ, akkor közel a döntés, amely végül mindig az Öné.
Örömmel segítünk megoldási javaslatainkkal, ha kérdése van írjon, hamarosan válaszolunk.

Nem egyszerű kérdés, sok tényező figyelembe vételével lehet megválaszolni.

 
El kell döntenie, hogy
1) az egész házát fűteni akarja alternatív, vagy hagyományos módon, vagy csak egy-két helyiséget?

2) fel van-e készülve a napi tűzrakás és égéstér tisztítás által okozott apró plusz munkára?

3) csak csökkenteni akarja a gáz- és villanyszámláját, vagy olyan megoldást keres, hogy ezek teljesen kizárhatóak legyenek? stb., stb.

Nem tisztünk és nem szakterületünk, hogy a passzív házakról elmélkedjünk, nem olcsó de jó megoldás lehet az is, viszont ha szellőztetni is akar, nem pedig szellőztető berendezés által befújt levegőt szívni, továbbá nyitott ablakon át szeretné hallgatni az énekes madarak hangját, akkor mindenképpen hagyományos tűzhelyet, kandallót, beltéri kemencét, vagy kályhát kell választania.
 
És a napkollektor? Igaza van, fantasztikusan jó és hatékony, mi is használjuk, de sajnos nem igazán jó fűtésre, inkább használati meleg víz elkészítésére javasoljuk. Miért? Mert pontosan a téli legnagyobb hidegben alacsony a napsütéses órák száma és egy nagyobb ház fűtését önállóan nem minden időszakban tudja ellátni és ha ezért túl nagy kapacitást terveznek, akkor drága, és nyáron annyi hőt termel, amit nem tudnak raktározni és felhasználni
Ha tehát eldöntötte mit szeretne és vállalja a napi fűtéssel járó apró terheket, akkor kályha, kandalló, kemence a megfelelő választás.
 
Cserépkályhával csak egy-két helyiség fűthető, esetleg egymás feletti terek, kemencével szintén, de ebben sütni is lehet, míg kandalló lehet vízteres, ami már az egész ház fűtését elláthatja, bár néhány trükkre itt is fel kell készülni.
Ha további kérdése van, írjon nekünk, válaszolunk.

Egyszerű... Számokat nem írunk, nehogy úgy tűnjön, hogy szándékosan mutatunk be nekünk kedvező példákat. Ön egyszerűen, a kivitelezőjének ajánlata alapján be tudja helyettesíteni a megfelelő négyzetméter árakat az alábbi logika szerint.
Például a referenciáink között is szereplő Kemax-kő burkolatú pince épület külső burkolása során két választható út állt a megrendelő előtt. Mindkét esetben adottnak és kiindulási alapnak tekintjük a kész épületfalat, az egy rétegű nyers vakolatot és az egy rétegű simító vakolatot.

1. Hagyományos, az eredeti terv szerinti felület kialakítása:
- Esetleges hőszigetelés (itt lett volna) anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)
- Dryvit hálózás anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)
- Glettelés és csiszolás 1. réteg anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)
- Glettelés és csiszolás 2. réteg anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)
- Kültéri alapozó festés anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)
- Kültéri fedő festés 1. réteg anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)
- Kültéri alapozó festés 2. réteg anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)
- Maximum 5-7 év múlva csiszolás, glettelés, két rétegben újra festés anyag (_ Ft / nm), plusz munkadíj (_ Ft / nm)

2. Kemax-kő burkolat kialakítása:
- Kemax-kő burkolat anyag, ha középszeletet választunk, mint a megrendelőnk, akkor anyag kb. bruttó 2,000 Ft/nm
- Kültéri flexibilis csemperagasztó, klinker habarcs fugázó anyag együttesen kb. bruttó 500 Ft/nm
- Munkadíj kb. bruttó 2,900 Ft/nm
- Nem igényel semmilyen további karbantartást és ápolást!

Nagy valószínűséggel mindannyian ugyanazt az eredményt kapjuk majd, azaz a Kemax-kő nemcsak szebb, hagyományosabb, stílusosabb, időt- és időjárást állóbb, karbantartást nem igényló, hanem olcsóbb is.

Kérjük írjon nekünk, kérdezzen, mi válaszolunk.

Minden, amit a kemencékről és a kemence építés anyagairól tudni érdemes

Összegyűjtöttük a kemence építéssel és tervezéssel kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket, amelyekre legjobb szakmai tudásunk szerint adtunk választ. Melyek a kemence építés anyagai, mit érdemes tudni a kemence építés fortélyairól? Válaszainkból kiderül.

Egyéb kérdése van? Küldjön üzenetet vagy kérjen tőlünk visszahívást! 

A kemence építés anyagaiGYIK, kemence építés anyagai | KEMAX

A KEMAX kemencék minőségi, magyar alapanyagokból épülnek. Számunkra kiemelkedően fontos a Kárpát-medencei hagyományok őrzése, ezért ennek szellemében kivitelezzük kemencéinket is. 

A kemence építés anyagairól a „Tudja-e Ön, hogy mik a jó szabadtéri kemence építésének titkai?” kérdés alatt már válaszoltunk. Azonban, fontosnak tartunk kiemelni néhány szabályt, amelynek tükrében láthatják kedves ügyfeleink, hogy igényesek és megbízhatóak vagyunk munkánkat tekintve

A kemence építés egyik feltétele, hogy megfelelő talajra kerüljön a kemence, amely lehetőleg egy vasalt betonalap. A rossz minőségű alap repedezik, megtörik, a vasalt betonnal pedig könnyen kiküszöbölhetjük ezt a hibát. A kemence további építéséhez jó minőségű kvarchomokot, apró, fehér üvegtörmeléket és speciális agyaggal kötött égetett téglát használunk. Különösen figyelünk a kültéri kemencék építésekor, hogy dupla falú kemencéket helyezzünk el ügyfeleink udvarába, amelyek helytállnak a zord téli időben is. Annak érdekében, hogy védettek és tartósak legyenek a kültéri búbos kemencéink, ötvözzük a hagyományos és modern építőanyagokat. Napjainkban modern anyagnak számít a samott tégla, amely magas hőmérsékleten is kiváló alaktartó, hőálló, jó hőtartó képességgel bíró, előégetett agyag.  

Hogyan érdemes nekiállni kemencét építeni?

Ha nem rendelkezünk megfelelő szakmai tudással, akkor feltétlenül szükséges szakemberek segítségét kérni, hogy egy minőségi, örök életű kemence épüljön konyhánkba vagy udvarunkbaA KEMAX mesteremberei ismerik a kemence építés anyagait, tudják, hogy milyen alapra, milyen kemencét, kerti sütögetőt érdemes építeni, tehát ismerik a szakma minden fortélyát. 

Azt azonban Ön is el tudja dönteni, hogy a beltéri vagy kültéri kemencét a ház vagy udvar melyik szegletébe képzeli el, illetve, hogy milyen célra szeretné használni a kemencét, kerti sütőt. Mi megtervezzük és kivitelezzük a beltéri vagy kültéri építményeket az Ön elképzelései alapján. Válassza a minőséget, válasszon minket!

KEMAX válasz a gyakran ismételt kérdésekre

A Gyakran ismételt kérdések rovatunkban összegyűjtöttük azokat az információkat, amelyek hasznosak lehetnek az Ön számára is. Tájékozódjon leírásunkból a kemence építés anyagairól, kerti konyha és sütögető tervezéséről! További kérdése van? Keresse fel ügyfélszolgálatunkat, minden megkeresésre készséggel válaszolunk. 

Ajánlatkérés