Kecskeméti búbos grillezővel

Arányos kültéri duplafalú
búbos
, kombi grillezővel

 

 

 

 

 

 

 

Kecskeméti megrendelőnk a kertjébe egy odaillő, kisebbfajta kombinációt kért: egy duplafalú búbos kemencét olyan grillezővel, ami bográcsozásra is alkalmas. Tekintsék meg, hogyan sikerült ez a szokványostól eltérő, egyedi kialakítású együttes!

 

Grillező építés

Kemence és grillező építéseink során mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mind megrendelőnk igényeit, elképzeléseit, mind pedig a leendő kerti sütő/főzőhely környezetét, a kert vagy udvar, illetve az enteriőr adottságait figyelembe vegyük, és beépítsük a tervbe. Ebben az esetben az volt a fontos, hogy a kerthez illeszkedő, arányos búbos kemence épüljön, és hogy a kemence és a kerti grillező méretben egymáshoz is jól alkalmazkodjon, harmonikus egységet alkotva.

Kerti grillező

Megrendelőnk tégla grillezőt kért, vagyis épített kerti grillezőt szeretett volna. Fontos megjegyeznünk, hogy ezeket úgy alakítjuk ki, hogy a grillező fém szerkezete szabadon mozgatható legyen – ez általában a megfelelő tisztántartás szempontjából célszerű. Ám ebben az esetben nem csak amiatt: megrendelőnk igénye egy olyan kombinált grillező volt, amely bográcsozó is egyúttal. A tűztér fölött, a rácsokat és a grill tartószerkezetet kivéve, a beépített kampóra kényelmesen felakasztható egy bogrács, így a sütőalkalmatosság egy szempillantás alatt főzőhellyé alakítható!

Grillező téglából

A téglából épített grillezők időtálló és stílusos megoldást jelentenek. Az általunk épített grillezők ugyan nem téglából készülnek, hanem saját termékünkből, a Kemax kőből, de természetesen erre is éppúgy jellemző az időtállóság és a stílusosság – sőt, még inkább! Nemcsak jól mutat a kertben, hanem hőtartó képességének köszönhetően egyenletes hőmérsékletet biztosít a sütéshez. Ez a burkolat ráadásul könnyen tisztítható, bár például a kormot szinte kár letakarítani róla, annyira illik hozzá. Ha igazán otthonos, meghitt hangulatot szeretnénk teremteni a grillpartikhoz, akkor érdemes elgondolkodni egy ilyen rusztikus stílusú, épített grillező megrendelésén!

Búbos kemence

A duplafalú búbos kemence is fontos része az egységnek. A kerti búbos kemencék az utóbbi években egyre népszerűbbek lettek. Egyedi formájának köszönhetően különleges a kemence belsejében kialakuló légáramlás és hőeloszlás. A búbos kemencében az ételek sütése homogénebb, azaz az ételek minden oldala egyenletesen megsül. A búbos kemencék specialitása még, hogy a belsejükben magas hőmérsékletet érhetünk el, ami lehetővé teszi az ételek különleges ízét és textúráját.

Egy búbos kemence nemcsak hasznos, hanem esztétikus is. Egy általunk épített búbos kemence szinte műalkotás lehet a kertben, ahogy a kecskeméti egység példáján is látható. A hasas kemence fehérsége és a Kemax kő nyers hatású felülete jól illenek egymáshoz, a vasalatok pedig csodás kiegészítői ennek a párosnak.

Egy ilyen szép és kitűnően funkcionáló sütő/főzőhely nem mellesleg lehetőséget biztosít arra, hogy az ételek készítése közben ön és barátai, rokonai összejöjjenek, beszélgessenek és élvezhessék a kertet. Ha önt is vonzza ez a lehetőség, vegye fel velünk a kapcsolatot, és mi megépítjük álmai kerti konyháját!

 

Ajánlatkérés